Csíkborzsova

„A fecske nem ember, mégis visszavágyik a szülőföldére. Ha nem vágyakozna, nem térne vissza. (...)Az ember is csak egy helyen van otthon, másutt mindenütt idegen. " Gárdonyi Géza

Ingyenes román nyelvkurzus

 

      A Csíkborzsovai Ifjúsági szervezet újra fellendülve, idén első alkalommal nyert meg egy ifjúsági szervezetek számára meghirdetett pályázatot, melyet a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság írt ki, különböző programok megszervezésére.
       A pályázat sikeres elnyerésével, élve ezzel az alkalommal, szervezetünk intenzív, ingyenes 
román nyelvkurzust szervez, fiatalok számára, akik betöltötték a 14. életévüket, de még nem múltak el 35 évesek. Azért döntöttünk e mellett mert véleményünk szerint igen hasznos lenne, ha többet foglalkoznánk a román nyelvtanulással. Nem használjuk nap mint nap, így amikor olyan helyzetbe sodor az élet, hogy meg kéne szólalni románul már nehézkesen megy. Szeretnénk ha a projektnek köszönhetően a résztvevők jobban tudnák használni a román nyelvet, úgy az iskolában mint a mindennapokban. Az általunk szervezett román nyelvkurzus, az alternatív tanulási módszer által, lehetőséget ad a résztvevőknek arra, hogy négy napon keresztül napi 6 órában, elsajátítsák a román nyelvet. A képzés az egyén igényeihez jobban illeszkedik, motiváló valamint játékos formájú módszereivel, mint az iskolai rendszer által nyelvtanulás. Habár egy ilyen 24 órás, négy napos nyári nyelvkurzus nagyon kevésnek számít  ahhoz, hogy érezhető hatása is legyen, jövőbeli célunk, hogy időszakosan is megrendezésre kerüljön egy ilyen jellegű kurzus.
      Ha számotokra is fontos lenne az, hogy javítsátok román nyelvtudásotokat, jelentkezzetek erre a képzésre, amely 2014.július.28. és 31. között kerül megrendezésre. További információkról érdeklődhettek s 0746-545375-ös telefonszámon, vagy az ant_gabyka@yahoo.com e-mai címen.


       Várjuk jelentkezéseteket!

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 7
Heti: 67
Havi: 257
Össz.: 125 723

Látogatottság növelés
Oldal: Felhívás
Csíkborzsova - © 2008 - 2024 - csikborzsova.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »