Csíkborzsova

„A fecske nem ember, mégis visszavágyik a szülőföldére. Ha nem vágyakozna, nem térne vissza. (...)Az ember is csak egy helyen van otthon, másutt mindenütt idegen. " Gárdonyi Géza

free counters
Free counters

Borzsova maradjon a gödörben?

Rédai Botond 2011. december 1., csütörtök 18:39 | Legutolsó módosítás: 2011. december 1., csütörtök 19:26

A törvényes előírásokra hivatkozva, magán jellegű ingatlan-befektetést hiúsítana meg a Hargita Megyei Tanács Urbanisztikai Bizottsága. Egy csíkszentmiklósi vállalkozó Borzsova keleti határában vásárolt meg egy több mint egy hektáros területet, ennek beltelkesítését nem fogadta el az említett szakbizottság, arra hivatkozva, hogy megbontja a település egységes szerkezetét.

borzsova_epitkezes_03_b

A megyei főépítész szerint csak úgy lehet beltelkesíteni, ha az épületek nem látszanak a főútról. Borzsova egy része viszont most is jól látható az országútról – mutatja Szakács Gyula

„Öt évvel ezelőtt vásároltuk a szóban forgó telket. Hosszú távú beruházásként képzeltük el, egy részére építkezni szeretnénk, a tizenkét parcellából viszont értékesítenénk is” – közölte a befektetéssel kapcsolatban Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi vállalkozó kifejtette, elsődleges célja az lenne, hogy családja számára építsen lakóházakat, ezt a fennmaradó telkek eladásából is finanszírozná. Mint mondta, a beltelkesítési folyamat elindítására két évet kellett várnia, a szükséges dokumentációk elkészítését végül ő maga finanszírozta. Így a szépvízi önkormányzat végül jóváhagyta ez irányú kérését. Nem így a megyei tanács urbanisztikai bizottsága.

Segítség helyett inkább gáncsolás?

„Számomra elfogadhatatlan ez a válasz, hogy nem kivitelezhető” – jelentette ki a vállalkozó. Hozzátette, inkább elvárt volna egy kis segítséget, támogatást az illetékesek részéről. Megmutathatták volna, hogyan és milyen körülmények között lehetne a szóban forgó területre építeni. „Azt mondták, csúnya lesz, hogy az útról látszanak a háztetők. Összejártam egész Európát, nyitott szemmel járok, olyant sehol nem láttam, amire ők hivatkoznak. Elismerem a szakértelmüket, de ennél értelmesebb érvelést vártam volna. Nagyon felületesen kezeltek, úgy érzem, inkább akadályozni szeretnének” – nyomatékosított a vállalkozó, aki szerint a bizottság viszonyulása igencsak hasonlít a kommunizmus éveiben tapasztaltakhoz.

borzsova_epitkezes_02_b

Az országút irányába terjeszkedne Borzsova. Szakács Gyula szerint semmi köze a szakmához az ezt megakadályozó döntésnek

„Falusi ember falusi házzal hogy rontja el az összképet? Nem tudom, nem értem ezt az egészet. Tőlem féltik, hogy elcsúfítom a falut, aki minden lehetségest megtesz a község fejlődése érdekében?” – tette fel a költőinek szánt kérdést Szakács Gyula, aki szerint ennek a döntésnek semmi köze a szakmához.

Meg kell állítani az indokolatlan terjeszkedést

„Az urbanisztikai bizottságban mindenki ellenezte, hogy a dombtető irányába beltelkesítsük a területet” – jelentette ki Fülöp Otilia megyei főépítész. Elmondta, kizárólag úgy lehet beltelkesíteni, hogy az épületek ne látszódjanak az országútról. Ezért kapott zöld utat csak az első öt parcella a tizenkettőből, azokra is kizárólag kétszintes (földszint és manzárd) ingatlanokat lehet építeni.

„A bizottság véleménye az volt, hogy a település szerkezetét tekintve, amit akarnak, az nem kívánatos” – tette hozzá a szakember. Véleménye szerint Borzsovának van egy sajátságos szerkezete, mégpedig az, hogy egy völgyben helyezkedik el, és ezt mindenképpen figyelembe venni. „A településrendezés nem csak arról szól, hogy az egyének akaratát vesszük figyelembe. Az urbanisztikai törvények nem is támogatják azt, hogy magán kezdeményezésre a település terjeszkedjen. Annak is megvannak a feltételei, hogyan lehet. A dombtetőn mindenféle szempontból alkalmatlan a terület építkezésre” – zárta a beszélgetést a főépítész, aki szerint a bizottságnak törvényes alapja van az indokolatlan terjeszkedés megállítására.

Ferencz Tibor: ettől még kompakt maradna a település

„Az önkormányzat hozott egy döntést, hogy ezt a 1,20 hektáros területet beltelekké nyilvánítjuk” – reagált megkeresésünkre Ferencz Tibor. Szépvíz község polgármestere szerint az infrastrukturális feltételek adottak Borzsova keleti irányban történő terjeszkedésére. „Szerintem ez a beltelkesítés nem bontaná meg a település egységes szerkezetét” – vélte az elöljáró.

http://www.szekelyhon.ro/szekelyfold/csikszek/borzsova-maradjon-a-godorben 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 34
Heti: 93
Havi: 594
Össz.: 125 442

Látogatottság növelés
Oldal: Borzsova maradjon a gödörben?
Csíkborzsova - © 2008 - 2024 - csikborzsova.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »