Csíkborzsova

„A fecske nem ember, mégis visszavágyik a szülőföldére. Ha nem vágyakozna, nem térne vissza. (...)Az ember is csak egy helyen van otthon, másutt mindenütt idegen. " Gárdonyi Géza


    Május 1. a munka ünnepe, de nem csak a munkások, a katolikusok is ünnepelnek, Jézus nevelőatyjára, az ácsra emlékezve. Munkás Szent József ünnepét 1955. május 1-jén rendelte el XII. Piusz pápa.Május 3-án Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok napja van.f     Fülöp és Jakab ünnepnapja a római Tizenkét Apostol-templom felszenteléséhez kapcsolódik. Ezt a templomot 570-ben, május 1-én szentelték föl, s ekkor ünnepelték a két apostolt, akiknek ereklyéi ide kerültek. Mivel május elseje Szent József ünnepnapja lett, Fülöp és Jakab napja átkerült a legközelebbi szabad napra, május 3-ra (érdekesség, hogy 1955 és 1969 között május 11-én volt Fülöp és Jakab napja!).</P><p>Az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei csak szűkszavúan beszélnek Fülöpről és Jakabról.                                                                                         Mind a négy apostolnévsor azonban megnevezi mindkettőjüket, Fülöpöt az ötödik, Jakabot, Alfeus fiát pedig a kilencedik helyen.Május elseje 1889-ben, a II. Internacionálé megalakulásával lett a nemzetközi munkásmozgalom, a munka ünnepe. A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Mivel ezt régen Jakab napján hajnalban és titokban állították, vagy mivel az ébredező szerelem jelképe, azért jakabfa, jakabág, hajnalfa néven emlegették. A zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.   A májusfákat több vidéken szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, tele üveg borral, hímes tojással stb. díszítették fel, mielőtt azt a kapufélfára szegezték volna. Egyes csíki falvakban a fát ki is faragták, Háromszéken a legény még a nevét is rávéste. Vitos Mózes írja, hogy ezen a napon a székelyföldi falvakban „minden jóravaló lánynak kapujába vagy házajtaja elé, akinek szeretője van, fehér vagy lucfenyő ágat vernek". Egyes településeken nyírfát használtak jakabágnak. A májusfa-állítás Csíkban még a két világháború között is eleven volt, ma már sajnos, kiveszőben van ez a szép népszokás.                                                                                 A Csíki-medencében a borzsovai templom védőszentje Munkás Szent József, itt az ünnepi búcsús szentmisét vasárnap, május 2-án délben fél 1 órakor tartják - tudtuk meg Gergely Géza csíkszentmiklósi esperes-plébánostól, Borzsova ugyanis Csíkszentmiklós filiája. Szintén Munkás Szent József a védőszentje a Gyergyói Főesperesi Kerületben, a gödemesterházi plébániához tartozó ratosnyai kápolnának.Isten éltesse minden József, Fülöp és Jakab nevű olvasónkat!Mellékelt felvételünkön a csíkborzsovai templom látható.

A cikk az alábbi címen található:<br http://www.szekelyhon.ro/news/news/5869/majusag-udvarlasi-szandek-es-szerelmi-ajandek.html



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 26
Heti: 48
Havi: 549
Össz.: 125 397

Látogatottság növelés
Oldal: Munkás Szent József ünnepe
Csíkborzsova - © 2008 - 2024 - csikborzsova.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »